A BL csoportkörébe jutásért zajló párharcban a számok alapján jobb helyzetben vannak a friuliak, de edzőjük szerint ha otthon is úgy játszanak majd, mint Bragában, akkor kiesnek.
“Nem fogunk bejutni a Bajnokok Ligájába ha úgy játszunk, mint ma. Ez a teljesítmény nem lesz elég a továbbjutáshoz, ezzel mi is tisztában vagyunk. Ilyen játékkal sosem fogunk bejutni a Bajnokok Ligájába” – hangzottak Guidolin keserű szavai.
“Sok nagyszerű dolgot tettünk az elmúlt hónapokban, ott van például a bajnoki dobogó, amit senki nem várt tőlünk. De azt mondani, hogy győzelmet érdemeltünk volna tegnap este, nagy hazugság lenne.”
“Fel kell nőnünk a feladathoz, elsősorban fizikálisan, abban nem voltunk túl jók. A második meccsünk már az első Serie A forduló után lesz, ez is fontos lehet. Tegnap este túl sok hibánk és pontatlan passzunk volt. Nem engedhetjük meg ezt magunknak, mi nem vagyunk Barcelona vagy Real Madrid.”
Forrás: Azzurri
És 15 M euróval a zsebünkben -továbbjutás esetén- kicsit még tán erősíthetnénk a kereten is.
Mondjuk De Luca-t (Kozak, Saponara), Wolski-t (vagy valaki remek fiatalt a kp-ra) és egy cserekapust (ha Romo megy kölcsönbe) elfogadnék még.
Oké, Guidolin igazat mond, de ez csak a taktika része (ezt kell természetesen mondania!).
Tudja nagyon jól (mindenki), hogy elsősorban az eredmény számít a főtáblára kerülés érdekében és nem a játék. A csapat tökéletesen megvalósította a kitűzött célt eddig (majdnem 2-0 lett a javunkra), számomra most tényleg lényegtelen, hogy milyen játékkal. Bár csak bekerülnénk egy hasonló meccsel a BL-be. Utána majd elkezdhetünk nyugodtabban játszani, nem az 1. tétmeccsünkön kell brilírozni…
Forza Udinese!